Változó szerelem - a párhuzam fiú és lány érzelmei között

EREDETI CÍME: Flipped
MŰFAJA: Romantikus dráma
MEGJELENÉS DÁTUMA: 2010. augusztus 6. (Egyesült Államok)
JÁTÉKIDEJE: 1 óra 30 perc
RENDEZTE: Rob Reiner
FORGATÓKÖNYVÉT ÍRTA: Andrew Scheinman
ZENÉJÉT SZEREZTE: Marc Shaiman
SZEREPLŐI: Madeline Carroll, Callan McAuliffe, Rebecca De
Mornay, Anthony Edwards, John Mahoney, Penelope Ann Miller, Aidan Quinn, Kevin
Weisman, Morgan Lily
A film alapjául Wendelin Van Draanen - Flipped című 2001-es
regénye szolgált.
TARTALOM
Amikor a második osztályos Bryce és Juli először találkoznak, Juli azonnal beleszeret a fiúba. Bryce nem viszonozza az érzelmeit, sőt: az elkövetkező években mindent megtesz, hogy távol tartsa magától önjelölt barátnőjét. A talpraesett és szabad szellemű Julit azonban ez a semmiség nem tudja eltántorítani. Rob Reiner rendező kedves romantikus vígjátéka az általánostól a középiskoláig, sikereken és katasztrófákon, családi drámákon és az első szerelmen át követi a pár sorsát, míg fel nem fedezik, kik is ők tulajdonképpen - és mit jelentenek egymás számára.
A Változó szerelem az a film, ami segít megérteni egy kamasz lány és fiú érzelmeit, hogy min mennek keresztül ebben a korban, mit gondolnak, hogy élik meg a szerelmet, ha vonzódnak valakihez. A néha ijesztő, mégis csodálatos érzést. Felfedezhetjük, mennyire különböző egy fiú és lány, mennyire eltérően élik meg a kamaszkort, ahogy megváltoznak érzelmeik. Azt is megtudhatjuk, hogy a fiúk valóban kesőbb érnek. Míg Juliban első pillantásra megfogalmazódik, hogy vonzódik Bryce-hoz, a fiút taszítja a gondolat, hogy bármi köze is legyen a lányhoz. Csak évekkel kesőbb kezd érezni valamit Juli iránt, de lehet, hogy akkor már késő... Filmünk abból a szempontból is érdekes, hogy minden jelenetet megismerhetünk a két fél szemszögéből. Juli és Bryce a történet két mesélője, így mindkét fél tetteit megérthetjük. Két család formát is felfeddezhetünk: míg Juli egy szeretetteljes környezetben nő fel, ahol azt tanulja, hogy mindig mondja ki az érzéseit, tegye amit a szíve diktál, és a családjára bármikor számíthat, addig Bryce korlátok között él, ahol az apa az egész családot elnyomás alatt tartja, miközben őt "marja belülről valami". Az egyetlen érzemileg stabil ember a nagypapa, aki sokat segíti a fiatalok érzéseinek kibontakozását. A film bepillantást enged nyerni a 60-as évek mindennapjaiba, szokásaiba, az iskolai életbe. Gyönyörű, különleges és megható, tele érzelmekkel és drámával.
"Vannak unalmas emberek, vannak érdekesek, izgalmasak, és néha előfordul, hogy találkozol valakivel, aki káprázatos. Nincs ahhoz fogható, amikor ez megtörténik!"
!SPOILER!
Történetünket hat nagyobb részre tudjuk bontani
A kapcsolatuk első évei

1957-ben Bryce Loski és családja Juli Bakerék szomszédjába költözött. A lány első látásra beleszeretett Bryce-ba, akit a világból ki lehetett volna kergetni Juli Bakerrel és őrült rajongásával. Mindent megtett, hogy lerázza a lányt, még Sherry Stallsal is összejött. Idővel Juli alábbhagy a rajongással, és csak messziről szemléli Bryce-t.
A platánfa

1963-ban Bryce nagypapája, Chet Duncan a családhoz költözött. Szerinte Juli káprázatos volt, és próbálta felnyitni a fiú szemét erre. Chet akkor figyelt fel a lányra, mikor meglátta a képét az újságban. Juli azért került be, mert képtelen volt leszállni egy platánfáról, amit ki akartak vágni, hogy a helyére házat épüljenek. Imádta azt a fát. Naphosszat ült rajta a tájat kémlelve. Onnan az egész világot belátta. Ez volt az a hely, ahol megértette a "részek összességét". Mikor kivágták, csak a fára tudott gondolni. Esténként sírva aludt el. Az iskolában nem szólt senkihez, csendben üldögélt, teljesen magába borulva. Édesapja volt az, aki megértette az érzéseit, festett neki egy képet a platánfáról, hogy soha ne felejtse el, mit érzett akkor, amikor ott ült.
A tojások

Juli a Tudományos napra csibekeltetőt készített, amivel meg is nyerte a versenyt. Viszont a sok tojással később nem tudtak mit kezdeni, így elajándékozta őket a Loski családnak. Ők úgy gondolták, hogy a tojás szalmonellás, tehát megkérték Bryce-t, hogy adja vissza a tojásokat Julinak. Bryce nem mert Julival beszélni, így a könnyebb utat választotta. Kidobálta a tojásokat. Aztán Juli mégtöbb tojást hozott, amik mind a szemetesbe kerültek. Egyik reggel Juli ezt meglátta. Teljesen kiborult. Bryce persze magyarázkodott, hogy nem merték megenni, szerintük szalmonellás, hisz a csak rá kell nézni a kertjükre. Ezért Juli elhatározta, hogy felújítja a kertet. Chet kapott az alkalmon, úgy gondolta segít Julinak kertészkedni, és így rengeteget beszélhetett a lánnyal. Mikor Bryce átment Julihoz bocsánatot kérni, a lány biztos volt benne, hogy már nem érdekli Bryce Loski.
A vacsora

Loskiék áthívták vacsorázni a Baker családot. Vagyis Bryce anyja hívta át a Baker családot, aminek persze senki sem örült. A vacsora - miután Bryce apja elronotta a hangulatot - csendben telt. Az egyre inkább Juli szerető Bryce tekintetét a lány végig kerülte. Nem akarta látni, nem akart beszélni vele.
A kosaras fiú

A suli jótékonysági aukciója. Amikor minden lány licitálhat az általa választott fiúra, és eltölthet vele egy délutáni pikniket. Bryce csak arra várt, hogy Juli licitáljon rá. Mindenáron vele akart lenni. De Juli, hogy ne engedjen a kísértésnek, Eddie Trulock-ra licitált. A piknik borzalmasan telt. Bryce vgig Julit bámulta, féltékeny volt, hogy mégis min tud nevetni Eddie-vel. Aztán felpattant, odamnet Julihoz, és meg akarta csókolni. Juli abban a pillanatban elfutott. Bryce utána. Bryce után Garett, aki nem értette mi baja van a fiúnak, hogy Julival akar lenni. De Bryce csak ment Juli után.
Valami új kezdete

Bryce dörömbölt az ajtón, az ablakon, kiabálta Juli nevét, de Juli hallani sem akart róla. Teljesen összetörte a szívét Bryce, hogy ott, mindenki előtt meg akarta csókolni. Egyik nap, mikor az ablaknál olvasott, látta, hogy Bryce felássa a kertet. Az apja megnyugtatta, hogy ő engedte meg neki. De Juli nem tudott megnyugodni. És akkor Bryce hozott egy kis fát. Egy kis platánfát. Juli azonnal megismerte. Hihetetlen boldogság öntötte el, és ki is ment Bryce-nak segíteni. És ettől kezdve rengeteget beszélgettek...
!SPOILER VÉGE!
"Az őszinteségről beszélek, időnként egy kis kellemetlenség nagyon sok problémától képes megmenteni az embert."